2012. május 8., kedd

Spárgás kosárka

Most már én is örülök, hogy kezdetét vette a spárgaszezon! Bár korábban ez nem így volt. Sajnos az első próbálkozás során kóstolt spárga fás, kemény és ehetetlen volt, de úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt. És milyen jól tettem! Követtem az útmutatást, miszerint hajlítsam meg a spárgát és ahol eltörik, ott a szárát dobjuk el, a virágos részét bátran fogyasszuk. 3-4 percre forrásban lévő vízbe helyeztem, majd hideg vízzel leöblítettem. Ez után a rövid főzés után pont jó volt az állaga, roppanós, de puha; íze kissé édeskés, a zsenge csemegekukoricára emlékeztetett. Egy gyors vacsora alapjául szolgált. Levelestésztát mindig tartok a mélyhűtőben, ha mutatós, de nem időigényes ételt szeretnék még az este folyamán feltálalni a munkából hazaesve.



Recept:

1 csomag kiolvasztott levelestészta, 1 csokor spárga puhára főzve, felvágva 2-3 cm-es darabokra, 125 g mascarpone, só, fehébors, őrölt szerecsendió ízlés szerint, 1 ek. reszelt parmezán, 6- 7 szelet feketeerdő sonka apróra tépkedve, 1 tojás sárgája, tetejére parmezán szelet

A sütőt 190 Celsius fokra előmelegítjük. A levelestésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd felvágjuk 12 kockára, és a muffintepsi mélyedéseibe helyezzük. 10 percig süssük a tésztát. Eközben a mascarponét elkeverjük a só-bors-szerecsendióval, parmezánnal és a tojással. A krémet összeforgatjuk a feldarabolt spárgával és sonkával, majd betöltjük az egyveleget a tésztakosárkákba. Kb. 15-20 perc alatt pirosra sütjük. Parmezánszelettel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése