2013. június 21., péntek

Cannolo

Első élményem Rómában az volt, alighogy leszálltam a repülőről, hogy elvittek egy cukrászdába, amire találó kifejezés lenne, hogy volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Itt sikerült megismerkednem a cannoloval, amiről akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen kapcsolatom lesz vele a későbbiekben, de azt éreztem, hogy meg kell jegyeznem a nevét mindenképpen. A cannolo azt jelenti: csövecske. Így telt el 6 év, amikor aktívabban elkezdtem főzőcskézni, és rátaláltam egy receptre. Az tuti, hogy narancsvirágvízzel ízesített ricotta lesz a tölteléke, de hogy milyen módon produkálom majd a csövecskéket, az még nagy talány volt. Kell hozzá ugyanis egy speciális cső forma. Ennek hiányában próbáltam alufóliából csöveket hengergetni és erre húzni a tésztát, amit olajban kell kisütni. Hát nem sikerült valami jól. Az olaj megállt a fólia rétegeiben és eláztatta a tésztát, és levenni se lehetett róla anélkül, hogy eltört volna. Pedig a tészta nem egy olcsó darab, ugyanis Marsala desszertbor kell bele, ráadásul fehér, melynek felkutatása nem kis munkát igényelt. Aztán telt-múlt az idő és gondolkodtam néhanapján, hogyan lehetne mégis előállítani egyszerűbben ezt a szicíliai nyalánkságot. A formát illetően nagyon jó tippet kaptam egy szakácsismerőstől, így be is szereztem a habroló formákat. (hogy ez nekem mért nem jutott eszembe!). A tészta kérdés, pedig csak nemrég született meg a fejemben: készen kapható leveles tésztát használok majd, melyet porcukorral karamellizálok. Így kapóra jött, hogy grillpartyra hívtak minket a barátaink és elkészítettem! Remélem, ízleni fog, bár tény, hogy a narancsvirágvíz egy kis parfümös jelleget ad neki. Bocsi, ha megmérgeztelek Titeket!
A cannolo egy szicíliai desszert, melyet a hagyomány szerint a karneváli szezonban fogyasztottak, de mostanra ez mindennapi gasztronómiai élménnyé vált. Egy legenda szerint a szigeten élő arab, -valószínűleg a caltanissetai háremben élő,- asszonyok találták ki a cannolit.

                                                                Recept 12 darabhoz:

1 cs. készen kapható leveles tészta, 300 g ricotta, 100-150 g porcukor(érdemes kóstolni), 1 ek. narancsvirágvíz, ízlés szerint kandírozott narancs-és citromhéj, reszelt csoki

A leveles tésztát kinyújtjuk lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra úgy, hogy összesen 12 db kb. 10-12 cm átmérőjű kört tudjunk belőle kiszaggatni. A tésztát sűrűn megszurkáljuk villával, hogy a sütés közben keletkező gőz ki tudjon áramolni. Feltekerjük a habroló formára úgy, hogy a kör szélei fedjék egymást, majd jól összenyomkodjuk. Megforgatjuk porcukorban. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt kisütjük. Amíg hűl, elkészítjük a tölteléket. A ricottát simára keverjük a porcukorral és a narancsvirágvízzel, majd hozzáadjuk a csokit és a gyümölcsöket. Ezzel a krémmel betöltjük a rolókat. A végét díszíthetjük csokival vagy gyümölcsökkel, és szitáljunk rá porcukrot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése