2012. április 28., szombat

Ecet- és olajparadicsom

Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne főzzek valamit vagy legalábbis egy salátát összedobjak. Ma is nagy sürgés-forgás volt a konyhám tájékán, hisz jön a hosszú hétvége és kell gyártani egy kis elemózsiát. De most szeretnék veletek megosztani valamit, ami engem személy szerint nagyon lázba hozott. Tudom, hogy ez sokmindenkinek nem újdonság, de hátha van köztetek is olyan, aki még nem fedezte fel ezt a kis gasztronómiai csodabirodalmat.
Szóval tegnap a Vomfass-nál jártam, ahol sikerült beújítanom néhány balzsamecet-, és olajkülönlegességet. Már alig várom, hogy ki is próbálhassam a különböző kombinációkat!
Az üzletben mindent meg lehet kóstolni, deciliternyi mennyiségeket is kérhetünk, a fent említetteken kívűl alkoholos és alkoholmentes italokat is tartanak. Részletes tanácsadást kaphatunk a termékek felhasználási módjáról. Ajándékozási lehetőségnek sem utolsó, hisz csodaszép díszüvegekbe tudják csomagolni az esszenciákat.
Íme a szerzemények:

2012. április 26., csütörtök

Miró saláta

Volt egyszer néhány évvel ezelőtt a Liszt Ferenc téren egy hely, a neve Café Miro Grande. És volt ott egy francia chef, aki levette a lábáról a fél világot. Patrick Lenotre Michelin csillagos szakácsról van szó, aki miután megelégelte a csillagok számolgatását (összesen hét), elindult világot próbálni. Houstonban nyitott szakácsiskolája világhírű, itt mindenki bepillantást nyerhet a francia konyha titkaiba. Bárcsak egyszer eljuthatnék oda! Rajongói közt tudhatja George Busht, Madonnát, Robert de Nirót és a francia elnököt is.  Aztán egyszer csak gondolt egyet, és eljött Magyarországra is. Többször volt szerencsém fogyasztani Cézás-salátájából, mekynek azóta is számban érzem a ízét, és soha olyat még nem ettem. Ez a mostani recept is az ő pesti munkásságára emlékezik. Hogy miért lett hazai pályafutásának otthont adó Café Mirónak vége, sajnos nem tudom. Addig is fojtsuk bánatunk a Carte D'or számára alkotott jégkrémspecialitásaiba. Ezt a salit pedig, ami rá emlékeztet, nevezzük Miró salátának!


                                                                 Recept (2 főre)

25 dkg csirkemáj, 14-16 db pucolt garnélarák, 5 szelet bacon csíkokra vágva, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl száraz fehérbor, 1 kk. chili, petrezselyem, galambbegy saláta, ruccola saláta (de lehet lolo vagy tölgysaláta), olivaolaj, só, balzsamecet

A rákot pirítsuk meg kevés olivaolajon kb 5 perc alatt, majd mikor már majdnem piros, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, chiliport vagy chilipelyhet és a petrezselymet. A végén öntsünk rá nagy 1 dl fehérbort, nagy lángon párologtassuk el, majd sózzuk. A májat közepes lángon pároljuk puhára fedő alatt kevés zsiradékon, 1 dl fehérborral kb 10 perc alatt, majd ha elfőtt a leve, vwgyük le a fedőt és pirítsuk át mindkét oldalát.  A bacont pirítsuk meg. A két vagy többféle salátából halmozzunk kupacot a tányérra, osszuk el a baconchipset, rákot, májat, löttyintsünk rá egy kis jóféle balzsamecetet.
Jól csúszott hozzá egy kis száraz vörösbor. Embereknek adjunk hozzá friss baguettet.

2012. április 25., szerda

Mázas csirkeszárny

Ezt a receptet Stahl Judit publikálta honlapján. Amióta megkóstoltuk, a rabjává váltunk! Minden héten legalább egyszer, de van amikor kétszer is elkészítjük. Muszáj vagyok veletek megosztani, hogy minnél nagyobb rajongótábora alakuljon ki a mázas csirkeszárnynak. Lehet egyszer saját Facebook oldala is lesz ;-)
A képen szereplő példányokat "a férj" mázolta be, aki szintén szeret a konyhában tüsténtkedni. Ő már fejből vágja ezt a recptet.
Az eredmény szaftos, omlós pipiszárny, mely után nem röstelljük lenyalni mind a tíz ujjunkat. Rizzsel, salival szeretjük.


                                                                       Recept
 4 ek. ketchup, 4 ek méz, 4 ek. olaj, 4 ek szójaszósz, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 14-16 db csirkeszárny,1 tk. koriánder, 1 tk. római kömény,1 kk. chilipehely,

A koriándert és a rómaiköményt serpenyőben illatosra pirítjuk, majd mozsárban összetörjük. Összekeverjük a fűszert a többi hozzávalóval, megforgatjuk benne a szárnyakat, a maradék szószt ráöntjük. 200 Celsius fokra előmelegített sütőben 45 percig alufólia alatt sütjük, majd levesszük a fóliát és kedvünk szerinti pirosra pirítjuk.

2012. április 24., kedd

Gyors ebéd: balzsamos csirkemell mangós fahéjas rizzsel

Na jó, a pácolást már előtte nap össze kell dobni (szó szerint csak ennyi), és így az ebéd elkészítésének ideje csak a rizs főzési idejétől fog függeni. Mostanában rákattantam az ízesített balzsamecetekre, melyeket lehet alkalmazni húsokhoz, salátákhoz, desszertekhez, fagylaltokhoz. Nagyon rafinált ízeket ad az ételekhez. Legutóbb mascarponéval kevertem, most pedig húst pácoltam vele. De még nagyon sok ötlet körvonalazódik a fejemben, amit szeretnék megvalósítani. Nekem a hús két napig felejtődött a pácban, melynek köszönhetően iszzonyúan puha, omlós lett a végeredmény.


                                                                      Recept

50 dkg csirkemellfilé, 3 ek földimogyoróolaj, 3 ek szószajósz, 3 ek gránátalmás balzsamecet ( lehet fügés, narancsos kinek mi tetszik), rizs, 1/2 mangó felkockázva, fahéj, só ízlés szerint

A húst 2x2 cm-es kockákra vágjuk, összeállítjuk a pácot és mehet az egész a hűtőbe. 1-2 nap után pici olajon pirosra sütjük. Mivel a szójaszósz sós, ízlés kérdése a további sózás. Kis kockákra vágott mangóval kevert jázminrizzsel tálaltam, melyet megszórtam egy pici fahéjjal.
                

2012. április 23., hétfő

Fehérboros-medvehagymás kalács


Ez a kalács a GoodFood első számában jelent meg, és mivel épp medvehagyma szezon van, így nem is kellett sokáig gondolkodnom, hogy mi legyen a hűtőben lapuló medvehagyma sorsa. Már kétszer elkészítettem. Első alkalommal Novy barátunk Nagypénteki szülinapi menüjének részeként vittük ajándékba. (Igaz, férj kicsit hazakunyizott belőle) :-) Akkor a Nigella féle, kólában főzött mézes-mustáros sonka került mellé párjának. Most másodjára Tuskardi kedvében szerettünk volna járni.
 Roli, innen üzenjük, van még belőle, de nem csak morzsa!

Recept

500 g BL55 liszt, 30 g cukor, 10 g só, 1,5 dl langyos tej, 100 g vaj, 30 g élesztő 30 g felaprított medvehagyma, 1 dl száraz, fehér bor,1 tojás sárgája+1 egész tojás a kenéshez, díszítéshez mandulaforgács vagy szelet

Az élesztőből langyos tejből pici cukorral, liszttel kovászt készítünk. Ha felfutott, összekeverjük az az összes hozzávalóval és tésztát gyúrunk belőle, melyet 20 percig pihenni hagyunk. Utána elfelezzük a tésztát és a medvehagymát hozzáadjuk az egyik feléhez. A tésztagombócokból hengert sodrunk, összefonjuk a két hurkát és belehelyezzük egy hosszúkás kalácssütő- vagy egy őzgerincformába. 30 percig kelesztjük meleg helyen. A tetejét megkenjük felvert tojással és megszórjuk a mandulával. 180 Celsius fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.



2012. április 22., vasárnap

Fügeimádóknak: mascarponés fügetorta

Ez az első saját ötlet alapján készült receptem. Nagyon büszke vagyok a gyerekre!
Alapnak a már posztolt máktortát vettem, csak a mákot finomra őrölt mandulával cseréltem ki. A tésztában visszaköszön egy kis fügebefőtt, ha már nagyon fügés ízeket szeretnénk, de nélküle is kiváló tortaalapot kapunk. A füge édes töménységét egy kis narancslekvárral közömbösítettem, melyért a köszönet Irma barinőmet és Ambrust illeti, akik Karácsonykor nem sajnálták a fáradságot a lekvárfőzéshez. A tortalapot házi fügelekvárral töltöttem meg és végezetül dekorációnak friss zöld füge csücsül a mascarponekrém tetejére.


Recept (20 cm átmérőjű formához)
200 g finomra őrölt mandula vagy mandulaliszt, 70 g cukor, 2 tojás, 40 g vaj, 5 g sütőpor, 2 szem fügebefőtt felaprítva (elhagyható), 250 g mascarpone, 1 cs. vaníliás cukor, 1 ek gránátalmás balzsamecet, 2 szem füge

A tojássárgáját keverjük fehéredésig a cukor felével, a fehérjét verjük kemény habbá a cukor másik felével. A vajat melegítsük puhára. Keverjük el a sütőport a mandulaőrleménnyel, dolgozzuk össze a tojássárgájával és a feldarabolt fügebefőttel. Végül óvatosan forgassuk össze a masszát a fehérjével. 180 Celsius fokra melegített sütőben 45 percig süssük, tűpróba! Amíg hűl, keverjük ki a mascarponét a vaníliáscukorral, ízlés szerint plusz cukorral édesíthetjük és adjuk hozzá a grenadinos balzsamkrémet. Kenjük a krémet a kihúlt tortára, díszítsük friss fügével.
Ha nagy tortát szeretnénk, átarányíthatjuk a receptet 500 g mandulából kiindulva.

Kandírozott ibolya

Ez a bejegyzés most nem igazán a főzőcskéről fog szólni, hanem inkább egy kis kuriózum. Talán még pont tart az ibolyaszezon, de ha az nem, árvácskához szinte bármikor hozzájuthatunk és van egy honlap is, ahol egész évben kínálnak friss, ehető virágokat, melyeket házhoz is szállítanak.Régóta figyelgettem már a piacon a kandírozott ehető virágokat, melyeket horribilis áron kínálnak, így eddig kimaradtak az életemből.Néhány hete azonban a munkahelyem udvarán szinte szembejött velem a lehetőség, mikor gyönyörködtem a frissen előbújt tavaszi virágokban, amikoris megszállt az ihlet.
 Miért is ne próbálkozhatnék meg én magam a kis ibolyák tartóstásával. Nem egy ördöngösség, inkább csak türelem kérdése.
Már csak arra várok, hogy méltó helyükre kerülhessenek az elkészült ibolyák, leginkább egy elegáns esküvői desszerten tudnám elképzelni dekorációként. Kedves barátnőim, nem akar valamelyikőtök férjhez menni???


Hozzávalók:
megmosott, megszárított ibolya; enyhén felvert tojásfehérje, porcukor, kisméretű ecset

A virágok szirmait ecset segítségével átkenjük a tojásfehérjével, majd porcukorral megszórjuk. A felesleget lerázzuk róla. Sütőpapíron hagyjuk 1-2 napig száradni.




2012. április 18., szerda

Liba helyett csirkemáj créme brulée

Most biztos sokan azt fogjátok mondani, hogy ez szentségtörés... de azt kell, hogy mondjam, így is megnyaltuk utána ketten mind a húsz ujjunkat. Libamájat nyilván nem lehet csirkemájjal helyettesíteni, átpaszírozni meg pláne. Az igazság az, hogy leturmixoltam a májat, ami nem volt túl szívderítő látvány, de szerencsére a végeredmény kárpótolt. Nem is tudom elképzelni, milyen finom lehet akkor az eredeti verzió.
Ez a recept volt sok-sok évvel ezelőtt a legelső, amit lejegyeztem a szakácskönyvemben egy régi Lakáskultúra gasztrorovatából. Aztán egyszer csak lett ramekin formám és akkor úgy gondoltam sok év után, megérett a dolog a kipróbálásra. Egyik este elő akartam állni valami ínyenc vacsorával. És persze libamájat aznap nem tudtam leakasztani, így történt  a szentségtörés. Persze utólag azt gondolom, hogy megérte, mellesleg pénztárcakímélő verzió. És a megmaradt tojásfehérjékből még desszertre is futja: kiváló fehérjefaló a Pavlova-torta. Így ez a recept két legyet egy csapásra.
Na de lássuk ez eredményt!


                                             
                                                                      Recept

2/3 csésze tej, 2/3 csésze tejszín, 2 ek. tokaji furmint vagy más édes fehérbor, 5 tojás sárgája, 100 g liba (csirkemáj) átpaszírrozva, só

A tejet, tojássárgáját, tejszínt, bort kevés sóval egy habüstbe tesszük. Az üstöt vízgőzbe helyezzük úgy, hogy az alja ne érjen a vízbe, és kb. 45 Celsius fokra melegítjük. (Ez kb. olyan meleg, mit egy forró fürdővíz. Ha nincs hőmérőnk, ellenőrizzük hogy a kezünk állja-e a vízgőz hőmérsékletét.)
Ezután levesszük a gözröl és hozzákeverjük a májat. 4 db porcelánformába adagoljuk a masszát. A porcelánformákat egy tepsibe tesszük, vizet öntünk a tepsibe úgy, hogy a formák feléig érjen a víz.
140 Celsius fokra előmelegített sütöben 50 percig pároljuk. Megvárjuk, míg lehűl, majd a tetejére barnacukrot karamellizálunk fáklyával vagy grillsütőben néhány perc alatt.
 Kalácsra kenve érezzük csak igazán az ízeket!

2012. április 17., kedd

Narancsos kacsa pappardelle

Egyik reggel a rádióban Rákóczi Feri ecsetelte, hogy olyan isteni narancsos kacsát készített tagliatellével, hogy még a saját kezét is megcsókolta.
Azon nyomban éreztem, hogy ezt én is AKAROM! Hosszas keresgélés után egy hasonló receptet  a Panzani tészta oldalán találtam. Egyszerűen tökéletes!
Az szósz eredeti mennyiségét megtripláztam, mert az első kísérlet során kissé száraznak találtam a tésztát.

                                                              Recept (4 főre)

400 g pappardelle, 2 kacsamellfilé, 3 narancs, 18 ek portói (rosé vagy fehérbor is megteszi), 90 g vaj, 3 ek. borecet, 3 ek porcukor, só-bors

A narancsot alaposan mossuk meg, narancshéj csíkozóval hámozzuk meg a héját vékony metéltnek. A narancs levét facsarjuk ki. A narancshéjat forraljuk fel vízben háromszor, közben cseréljük a vizet. Egy serpenyőben karamellizáljuk a cukrot a vajjal, majd adjuk hozzá a bort, az ecetet és a naracslevet. Sűrítsük be kb. a felére, majd adjuk hozzá a narancshéjat és főzzük tovább, míg sűrű, krémes lesz.
A filét só-borsozzuk, irdaljuk be a bőrét, süssük zsírjára, majd mindkét oldalát 10-10 perc alatt pirítsuk meg közepes lángon. Mivel mi welldone szeretjük, én még vasalóval kipréseltem belőle a nedvességet és ráhúztam egy kicsit a sütési időre.



2012. április 16., hétfő

Kecskesajtos-rozmaringos keksz levendula fagyival

És ismét egy kecskesajtos recept következik, ő most egy édes verzió.
Van egy nagyon aranyos kis fogadó a Szentendrei-szigeten, Szigetmonostoron, a neve Rosinante.
Mindig nagyon szívesen megyünk oda látogatóba, pláne, ha még főzőtanfolyamon is részt veszünk. Családi vállakozásban működik, nagyon kedves emberekkel; szinte úgy fogadják a vendéget, mint a családtagokat. Van egy Finománia nevű főzőiskolájuk, ahol kis létszámú csoportokban készíthetők el egy adott tematika szerinti menüsorok. Mi természetesen a provánszi tanfolyamokra vagyunk rákattanva. Ez a recept is onnan származik. A köszönet Gál Zsolt mesterszakácsot illeti.
A különlegessége, hogy a hozzávaló kecskesajtot is elkészíthetjük otthonunkban, mert nagyszerű élmény (és egyszerű) kecsketejből friss sajtot készíteni. Persze akinek könnyebb a kész verzió, azzal is tökéletesen működik, csak mindenképp natúr sajtot használjunk hozzá. A francia beütéshez természetesen elengedhetetlen a levendula, melyet ha nem tudunk a kertből leszakasztani, akkor például a Vámház körúti Ázsia shopban is beszerezhetünk.
A friss kecskesajt a következők szerint születik: kérünk tejet a kecskemamától, felforraljuk a tejet, hozzácseppentünk pár csepp 10%-os ecetet. Ha kicsapódott a tej, leöntjük a savót, textilpelenkába hurkaformára csomagolva tömörítjük, felkötjük hogy kicsöpögjön a felesleges nedvesség és hűtőbe helyezzük. Másnap már fogyasztható.


Recept

Levendula fagyi
5 ek. méz, 1,5 dl fehérbor, 1 csapott ek. levendulavirág, 5 dl tejszín, 1 tk. zselatin, 1 ek. keményítő, 1 db citrom, 1 vaníliarúd

A mézet a fehérborral 60 Celsius fokig melegítjük, félrehúzva beleáztatjuk a levendulát. A tejszínt felforraljuk és a vízben oldott keményítővel mártás sűrűségűre főzzük. A mézes bort szűrjük le, a levendulára  nem lesz szükség a továbbiakban. A tűzről levett tejszínhez hozzáadjuk a virágos-mézes-boros egyveleget, kikapart vaníliarúd magjaival, citrom reszelt héjával, pici citromlével ízlés szerint ízesítjük. Kevés oldott zselatint adjunk hozzá. Mélyhűtőben, időnként megkevergetve vagy fagyigépben fagyasszuk. Nekem még nincs fagyigépem, így arról nem tudok nyilatkozni.

Kecskesajtos linzer
10 dkg kecskesajt, 1 kk. rozmaring, 20 dkg vaj, 1 tojássárgája, 30 dkg liszt, csipet só, 10 dkg porcukor, 1 kk citrompor

A kecskesajtot apró kockákra vágjuk és az összes alapanyaggal összegyúrjuk. Fóliába csomagolva hűtőbe pihentetjük. Kinyújtjuk fél cm vastagságúra, korongokat szúrunk ki belőle és 170 fokon aranybarnára sütjük.
Piros bogyós gyümölcsökkel kínáljuk a kekszet és a fagyit.


2012. április 15., vasárnap

Kecskesajtos, (mogyoró)hagymás tarte tatin

Mint már a kezdeteknél kiderülhetett, nagyon szeretem a tarte tatinokat, borított pitéket, fordított tortákat. Az elnevezésből lehet válogatni bőven, mert kicsit nehezen magyarosították e tészta nevét.
Jöhet belőle sós és édes verzió is. A mostani kicsit a kettő keveréke.
 Egyik hétvégén úgy gondoltam, hogy előállok valami húsmentes menüvel, mert túl sok húst fogyasztunk. Medvehagyma krémlevessel indítottunk, mert ugyebár szezonja van. Utána következett ez a torta. A férjem orrán láttam, hogy nagyon turkálja az ételt, mire kiderült, hogy a húst hiányolja, (keresi) belőle. Hát ennyit a vegetáriánus kaja kísérletről. Legközelebb a felére dobok egy kis pirított csirkemellfilét. Update: Most, miután olvasta, azt üzeni SZALONNÁT.
Az eredeti recept a GoodFood első magyar számából származik. Mint a cím mutatja, mogyoróhagyma szükségeltetik az eredeti verzióhoz. Nos, én tűvé tettem a várost mogyoróhagyma után, de senki nem tudott adni. Mire a netről kiderítettem, hogy a salott(sonka)hagymának két fajtája van: a kicsi, kerek a mogyoróhagyma; a nagyobb, hosszúkás a banánhagyma. A salotthagyma francia származású, többrekeszes, kissé édesebb, mint a mi vöröshagymánk. Na de ennek hiányában jött a vöröshagyma és nekem így is nagyon ízlett a végeredmény. A lepényt borító kecskesajt is véletlen akadt az utamba, egyik körúti török gyrosos pultjában láttam meg és hoztam el.

                                                                       Recept

600 g hagyma, 2 ek. olivaolaj, 25 g vaj, 4 ek. balzsamecet, 2 ek. barna cukor, 4 ág kakukkfű, 1 cs. (375 g) leveles tészta, 10-15 dkg kecskesajt

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. Ha vöröshagymával dolgozunk, csak meg kell pucolni, ha mogyoróhagymával, akkor öntsük fel a hagymát forrásban lévő vízzel, így 10 perc után meg lehet hámozni. Az olaj-vaj keverékén pároljuk puha, barnára a hagymát, úgy 10-15 perc alatt. Keverjük hozzá a cukrot, ecetet, 2 ág kakukkfüvet, és pirítsuk, amíg a cukor karamellizálódik. Só-borsozzuk ízlés szerint. A maradék kakukkfüvet szórjuk egy piteformába, rá mehet a hagyma. A levelestésztát nyújtsuk kissé nagyobbra, mint a piteforma, fedjük le a hagymát, tűrjük be a széleit.25-30 percig süssük, kecskesajttal táláljuk.

Orchideák

Ez a bejegyzés most nem ételről szól. A virágok legalább annyira központi helyet foglalnak el a szívemben, mint a főzőcskézés szeretete.
Hétvégén orchidea kiállításon jártunk. A képek önmagukért beszélnek. Nekem a kedvenceim a Vandák és a Catleya-k. És hogy ne csak az egzotikus legyen szép, odahaza most virágzik a cseresznye és az őszibarack is!

Gránátalmás mascarponés máktorta

Már több hónapja lapult a hűtőben egy gránátalma, amit még valamikor a tél folyamán láttunk meg a Vásárcsarnokban. Megvettük, aztán vártuk a megfelelő receptet, ahol sorsa beteljesedik. Szerencsére jól bírta a hosszú várakozást, ebből is látszik, hogy kiváló az antioxidáns tartalma. A recept Hegyi Barbarától származik; az eredeti mennyiségeken változtattam, mivel nem volt itthon fél kiló mák, csak 20 dkg, de így pont elég lett egy 20 cm-es tortaformához. A mascarpone nagyon jól ellensúlyozza a mák édességét. Valószínűleg kipróbáljuk majd más savanykás szezonális gyümölcsökkel, mint a málna vagy a meggy.
 Este megkóstoltuk, nagyon jót aludtunk utána! :-)

Recept:

200 g darált mák, 80 g cukor, 40 g puha vaj, 5 g sütőpor, 2 tojás, 2 ek. kandírozott narancshéj, 250 g mascarpone, 1 csomag vaníliás cukor, 1 gránátalma magja

A tojássárgáját keverjük fehéredésig a cukor felével (3-4 perc), a cukor másik felével verjük kemény habbá a tojásfehérjét. A sütőport keverjük el a mákkal, dolgozzuk össze a cukros tojássárgájával, a narancshéjjal és a puha vajjal. A fehérjét óvatosan forgassuk hozzá, hogy ne törjön a hab. Kivajazott formában 180 fokra előmelegített sütőben 40-45 percet süssük. Ha pirulna, takarjuk le alufóliával. Hagyjuk kihűlni. Keverjük ki a mascarponét a vaníliáscukorral, opcionálisan 1 ek cukrot még adhatunk hozzá, ha túl semleges az íz. Kenjük rá a torta tetejére, oldalára és borítsük be a gránátalma magjaival a kész művet!

2012. április 12., csütörtök

Valahol Toscánában

Valamiért a szívem Toscánába mindig visszahúz, a táj, a színek, az ízek... nem is értem miért!
Egy kis fecske, akit "megtanítottunk" repülni.
San Gimignano környékén
Girasole
Twilight fanoknak kötelező- Montepulciano alias Volterra

Egy kis gasztro: articsóka virágzik.

Egy kis bagoly is utunkba akadt.

És akkor a végére egy helyi ital jellegzetesség: az Aperol, mely narancs, rebarbara, kínafa, encián és különböző gyógynövények egyvelege. Mindenki ezzel a gyönyörű narancs színű itallal hűsölt a piazzákon.
Spritz-Aperol recept: 4 cl Aperol, 6 cl Prosecco, 2 cl Gyömbér vagy szóda, narancsszelet, jégkocka.




Cinque Terre

Egyszer láttam egy fotót Dolce Vita blogján, mely egy sziklára épült kis települést ábrázolt, színes mesebeli házikókkal. Addig nem nyugodtam, míg ki nem derítettem, milyen vidék ez, mely is csodálatos. Nos a Cinque Terre falvak egyike, Manarola, mely a Ligúr-tenger partvidékén fekszik. Az Unesco Világörökségének része, nevét még a római időkből kapta a XIII. században, jelentése Manes oltára (római isteneknek emelt templom után). A kb. 800 főt számláló halászfalu nem nyüzsög a túristáktól. Frissen fogott tengeri finomságokat szolgálnak fel családias hangulatú kis vendéglőikben, gyönyörű túraútvonal (Sentiero Azzuro avagy Kék ösvény) köti össze Cinque Terre öt falvát, mely hol kényelmes séta a Via dell' Amorén, hol olajfaligetek közt kígyózó sziklás túra, mely kíván egy kis edzettséget. Mindig szerettem a pezsgést nyaralások során, de ez a nyugalom, ami itt található, nem fogható semmihez!


2012. április 11., szerda

Az első fotó

És akkor az első fotó... egy Tarte Tatin. Párizsban volt szerencsém megkóstolni az elsőt, és onnantól kezdve a hatása alá kerültem. Mint abszolút amatőr próbálkoztam több recepttel, kezdve ott hogy megmikróztam a fém csatos tortaformát az almákkal. Kicsit ijesztő volt, mikor szikrák pattogtak a mikróban.
 Majd próbálkoztam porcelán piteformával, amiben nem karamellizálódótt az alma, csak bő levet eresztett és eláztatta a tésztát.
Végül a harmadik változat lett a befutó. Miután évekig üldöztem levehető nyelű fém edényt, majd lemaradtam a Stahl által forgalmazott Tarte Tatin formáról, egy hagyományos  fém piteformában kiviteleződött a csoda, melyet a tűzhelyen és a sütőben is használtam.  És elkészülte után méltó helyére került, a Karácsonyra kapott gyönyörű tortabúra alá.
A bevált recept:
Tészta: 200 g liszt, 160 g felkockázott hideg vaj, 1 tojás sárgája, 3 ek. hideg víz, csipet só.
6 db közepes méretű, savanykás alma nyolcadokra vágva, 180 g cukor, 70 g vaj
A hideg vajat elmorzsoljuk a lisztel, sóval, majd hozzáadjuk a vizet és a tojást, összegyúrjuk és 30 percig hűtőben pihentetjük.
Egy kb. 25 cm átmérőjű edényben (mely sütőbe is tehető) a cukrot és a vajat felolvasztjuk, belehelyezzük az almákat szép sorban és mérsékelt lángon 30-40 perc alatt karamellizáljuk a szaftot, míg az alma is megpuhul, kiereszti a nedvesség nagy részét. A sütőt 190 fokra melegítjük.
A tésztát lisztezett felületen kicsit nagyobbra nyújtjuk, mint a forma, ráhelyezzük az almákra és a széleit betűrjük. 30 perc alatt kisütjük, 5 perc várakozás után kiborítjuk. Vaníliafagyival, créme fraiche-sel isteni finom!

Íme:



Az első lépések

Sokáig gyűjtöttem a bátorságot, hogy saját blogot nyissak... mert mégsem vagyok egy " Chili&Vanília" vagy egy Julia Child. Mégis szerettem volna, ha van egy hely, ahol büszkélkedhetek legfőképp konyhai alkotásaimmal, élményeimmel és tanácsokat kaphatok gasztronómiában tapasztaltaktől. Mellesleg van egy hely, ahol rendszerezhetem kedves receptjeimet. Gyűjtöm a gyorsan elkészíthető, ízletes fogások leírásait, melyekkel egy háziasszony változatossá teheti családja számára a hétköznapokat, hétvégére pedig jöhetnek a különlegesebbek. Néha lesz szó utazásról is, és hát ilyenkor kóstolunk helyi ízeket, jóféle borokat, melyekről beszámolok.
Így hát belevágtam!