2014. február 17., hétfő

Valentin napi céklás risotto

Nem igazán tulajdonít a legtöbb ember jelentőséget a Valentin napnak, köztük én sem, de ha már ez van, akkor -gondoltam- kiváló alkalom egy pirosba öltöztetett vacsorához. Elég pörgősre sikeredett aznap, így valami szupergyors recept után kutattam a neten, amikor is eszembe jutott, hogy a Butlers gyakran megörvendeztet minket kitűnő tippekkel. Szerencsére Havas Dóra pont olyat mutatott, amit elképzeltem, hogy szívesen elkészítenék. Stimmelt a szín, a gyorsaság és csak a rákot kellett hozzá beszereznem.

1 nagy fej cékla, 5 dl alaplé, 1 dl vörösbor, 50 g vaj, 2+1 ek. olívaolaj, 250 g arborio rizs, 6 db rák, 4 szelet bacon felkockázva, 1 fej hagyma felaprítva, 1 kk. kakukkfű, 10 dkg fetasajt, 1 gerezd fokhagyma vékonyra szeletelve, só, bors

A céklát kb. 2x2 cm kockákra vágva süssük puhára 200 fokon sütőben. 1 ek. vaj + 2 ek. olaj keverékén dinszteljük meg a hagymát, majd a rizst pirítsuk meg. Öntsük fel a borral, majd ha elpárolgott, jöhet az alaplé apránként adagolva közepes lángon lefedve. Szórjuk bele a kakukkfüvet, borsozzuk. Ha a rizs al dente akkor van kész. Keverjük bele a céklát, a maradék vajat és a sajt nagy részét, keveset hagyunk díszítésnek a tetejére. A bacont és a fokhagymát pirítsuk meg az 1 ek. olívaolajon, majd a rákot is kb. 2-2 percig mindkét oldalán, míg rózsaszín nem lesz. Tálaláskor a risottora morzsolunk sajtot, rátesszük a fokhagymás bacont és fejenként 3 db rákot.

2014. február 9., vasárnap

Sós karamell

Egyik este nagyon megkívántam egy kis édességet, de semmi nem volt itthon. Gondoltam, kotyvasztok valamit, szétnéztem mi van a hűtőben, és pont egy megbontott tejszín árválkodott benne. Így minden adott volt a sós karamell készítéséhez. Aztán valaki megkívánta a fagyit, így végül öntetként végezte. De sütikhez is finom. Gordon receptjét követtem.

Recept:
12,5 dkg cukor, 2 ek. víz, 75 ml tejszín, 2,5 dkg vaj, só(fleur de del)

A cukrot felöntöm vízzel és elkezdem magas lángon megolvasztani, mikor a cukor teljesen kikristályosodik. Ezután hirtelen kezd olvadni(barnulni), vegyük vissza a hőt közepesre és kavargassuk folyamatosan. Mikor szép aranybarna vegyük le és sózzuk ízlés szerint.


Gombás melegszendvics krém

Ismét egy gyors vacsora ötlet, ami megmelengeti a gyomrot.

                                                                     Recept:
25 dkg gomba, 5 dkg vaj, 1 ek. mustár, 20 dkg natúr tejszínes krémsajt, bors

A felszeletelt gombát vajon megpirítjuk, majd elkeverjük a többi hozzávalóval. Kenyérre kenve 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt elkészül.



2014. február 1., szombat

Sárgabarackos-mandulás süti

A baracklekváros sütik a gyengéim. Így most több verziót is kipróbáltam. Lássuk az elsőt!
 Ennél a receptnél inkább a leírás hosszadalmas, maga a süti elkészítése nem olyan bonyolult,mint ahogy első elolvasásra tűnik. Először is mandulakrémet kell készítenünk. Az eredeti Stahl recept négyszeres mennyiséget készít 1 tojásból. A felesleget több hétig lehet tárolni lefolpackozva hűtőben. De a mandula nem filléres mulatság, így én leosztottam 1/4 tojásra az adagot, mert csak ennyi szükséges a sütihez. Elvégre a tojás olcsóbb, mint a mandula.
 
5 dkg blansírozott mandulát daráljunk le 2,5 dkg por-és kristálycukorral. Ha már por állagú, keverjünk hozzá kb. 1/4 tojásfehérét.
 
Recept:
 
17 dkg puha vaj, 10 dkg cukor, 30 dkg liszt, 1/2 tk. só, 10 dkg mandulakrém, 5 dkg szeletelt mandula, 20 dkg baracklekvár
A tetejére 2 ek. szeletelt mandula, a kenéshez 2 dkg olvasztott vaj.
 
A sütőt melegítsük 180 fokra. Egy 20x25 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral úgy hogy a papír túlérjen bőven a széleken. A papírt vajazzuk át alaposan. A vajat a cukorral robotgépben kikeverjük, majd alacsony fokozaton hozzáadjuk a lisztet és a sót. A keverékből 10 dkg-ot kivezünk, a maradékot a tepsi aljába nyomkodjuk egy kanál segítségével. 23-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Ezután 5 percet hűlni hagyjuk. Ez idő alatt a 10 dkg tésztát elmorzsoljuk a mandulakrémmel és az 5 dkg mandulával. A kihűlt alapot megkenjük a lekvárral, majd rámorzsoljuk a mandulakrémes tésztakeveréket és kicsit megnyomkodjuk. Rászórjuk a 2 ek. mandulát és további 30 -35 percig sütjük. A papírt csak akkor szedjük le, ha kihűlt.
 

2014. január 16., csütörtök

Diós-mazsolás spagetti

A mostani vacsora kritériuma az volt, hogy olyanból készüljön, ami van itthon és max. 30 perc alatt fél kezemben a gyerekkel elkészüljek vele. Jelentem megvolt! Csak a diótöréshez és hagyma szeleteléshez tettem le, egyébként imádja nézni, ami a konyhában történik, így csak kiskuktának nevezem. A receptet egy Stahl magazinban találtam, aki mindig tud szolgálni gyors finomságokkal.

                                                                           Recept

300 g spagetti, 5 ek. mazsola, 5 ek. apróra tört dió, 2 ek. olivaolaj, 2 fej hagyma felaprítva, 50 g parmezán, 1 csokor petrezselyem felaprítva, 2,5 dl alaplé, só

Amíg a tészta fő, elkészítjük a feltétet. A hagymát az olajon 8-10 percig pirítom, majd beledobom a mazsolát és felöntöm az alaplével. Pár perc alatt összeforralom, hogy kicsit besűrűsödjön. Hozzászedem a kifőtt tésztát, belekeverem a diót, sajtot, petrezselymet és ha kell sózom.


2014. január 15., szerda

Ricciarelli

Szerintem nincs olyan ember, aki ellen tudna állni Toscana gasztronómiai finomságainak. Aki pedig a marcipánért odavan, annak garantált kedvence lesz ez a 14. századra datálható sienai eredetű édesség. Bár nekem nem Sienában, hanem San Gimignanoban volt hozzá szerencsém, a "főutca" hangulatos kis cukijában, máig kísért az íze. A legenda szerint egy Ricciardetto della Gherardesca nevű lovag hazatérve a keresztes hadjáratból hozhatta magával a sütemény receptjét.  Én a Juls' Kitchen receptúráját választottam, mert az ő ricciarellije hasonlít legjobban az eredetire.
Szerencsémre kaptam egy kis időt a héten immár másodjára a családomtól, így összedobhattam ez a desszertet. Egyébként nagyon hamar összeállítható a massza, pláne ha valaki kész porcukorral és mandulaliszttel dolgozik, de nem nagy wasistdas akkor sem, ha magunk daráljuk és ráadásul költségkímélőbb. Nem mellesleg aki szeret főzni annak a főzés pihenés. És aki szeret főzni, az tud igazán szeretni-tartja a mondás! Mert arról gondoskodunk, azt tápláljuk, akit szeretünk, ugyebár! Na, de ne filozofálgassunk, lássuk a listánkat!

                                                                      Recept

  2 tojás fehérje, 200 g cukor, 200 g blansírozott darált mandula, 1 csepp citromlé, 2 ek. keserű mandula aroma, 1 narancs reszelt héja, 1 vaníliarúd kikapart magja, 200 g porcukor a szóráshoz

A tojásfehérjét kemény habbá verem a citromlével. Hozzákeverem a porcukrot és a darált mandulát, majd a vaníliát, mandulaaromát és a narancshéjat. Lefedett edényben egy estére, de legalább 4 órára hűtőbe teszem. A sütőt előmelegítem 160 fokra. Ezután a 200g porcukrot a munkafelületen kiterítem, hengert formázok kézzel a masszából. A hengert  20 egyforma szeletre vágom és kézzel kis ovális halmokat csinálok belőlük, magasságuk kb. 1 cm legyen. Meghintem porcukorral kb. 5 mm vastagságban. Sütőpapíron vagy szilikonlapon kb. 18 percig sütöm. Mikor kivesszük még puha lesz, de levegőn megszárad. Jól záródó dobozban tároljuk.


2014. január 13., hétfő

Gesztenyés-gombás marharagu

Az tuti, hogy ez a recept nem a félórás étkek közt fog szerepelni a listámban, inkább amolyan téli, ráérős hétvégi főzések eredménye lehet.  Ünnepi fogásnak is megállja a helyét ez a gazdag ízvilágú ragu, mely kenyérrel tunkolva isteni. Elkészülésére 4 órát kell szánni, közben a maradék üveg bort elszopogathatjuk a kandalló mellett ülve.
Maga a végeredmény hasonlít a burgundi marhához, de a recept elkészítése egyszerűbb, letisztultabb. Istenien omlós lesz ez a lassú tűzön készített marha. Nos hát akkor elő a cocotte-okkal.
 A receptet Stahl magazinjában találtam, de változtattam az összetevőkön, mert januárban úgy tűnik nem kapni az egész fővárosban szárított gombát. Sőt a gesztenyéért is be kellett járni a fél országot.

                                                                              Recept:

1,5 kg marhacomb 3x3 cm kockára vágva, fél kg lilahagyma felkarikázva, 2 db répa 2 cm-es darabokra vágva, 6 ek. olaj, 1 ek. liszt,  20 dkg vegyes apró gomba, 3- 4 dl víz, 4 dl száraz, minőségi vörösbor, 20 dkg főtt egész gesztenye, só, bors

A sütőt melegítsük elő 175 fokra. A húst 2 részletben pirítsuk meg 2-2 ek. olajon felforrósított serpenyőben. Tegyük félre. A hagymát és a répát további 2 ek. olajon pirítsuk 10 percig. Ezután szedjük hozzá vissza a húst, adjunk hozzá 1 ek. lisztet és forgassuk át. Öntsük fel a borral és a vízzel. Tegyük bele a gombát. Só-borsozzuk. Mehet a sütőbe lefedve. Időnként kavarjuk meg és ha szükséges pótoljuk a vizet. 3,5 óra után adjuk hozzá a gesztenyét és még így süssük kb. fél órát. Nyam-nyamm.